A bevallások közeledtével felmerül az OKIRKAPU, az új bevallási platform kapcsán, van-e lehetőség egyszerűsítésre. A platformról rövid leírásom itt található

Az alábbiakban néhány tapasztalattal szolgálok, hátha valakinek segítséget ad.

  • A leghasznosabb funkció az előző, illetve bármely választott év másolása, mellyel az éves bevallás jelentősebb része átmásolható.
  • Hasznos funkció a korábbi állapothoz képest, hogy Pl. LAL-ban ha valamit törölni szeretnék, akkor nem az összes már nem szükséges elemet kell megadni „S” jelzéssel, hanem egyszerűen töröljük az elemet, hiszen az általunk elérhető adatbázis mindig az aktuális adatbázis (a hatósági elfogadást követően persze). Ezt jelentősebb módosulás idején akár az XML szerkesztésével is meg lehet oldani.
  • A korábbi bevallás letölthető XML formátumban, ami ezt követően a saját gépen szerkeszthető. Az XML szerkesztésére általam használt két szoftver:
  • A Notepad++ ingyenes szoftver, viszont az Altova terméke, mely fizetős, képes figyelembe venni az XSD fájl meghatározta követelményeket is.
  • Utóbbi funkció eléréséhez meg kell nyitni az XML fájlt, majd az XML menü Validate XML parancsára kell kattintani. Ezt követően a jobb lenti ablakban az „Assign a Schema document…” feliratra duplán kattintva megadható a letöltött XSD fájl helye.
  • Az XML formátum működésének alap logikájáról a w3schools honlapját ajánlom, illetve amennyiben az adott bevallás/adatszolgáltatás alap szerkezete a kérdéses, azt egy online konverter segítségével meg lehet tekinteni
  • Az előkészületeket (telepítés, beállítás, rövid ismerkedés) követően az XML fájlban a rendelkezésre álló adatok gyorsan és hatékonyan szerkeszthetők az alábbi logika szerint:
    • Forrás törléséhez a <LE_LAL_FORRAS> és </LE_LAL_FORRAS> közötti részt kell törölni a már nem szükséges forrásra.
    • A forráshoz tartozó berendezést <LE_LAL_BER> és </LE_LAL_BER> közötti rész törlésével tudjuk törölni, és így tovább.
  • Az XML szerkesztésében tapasztalatom szerint jelentősen módosítási igény esetén az a jó, hogy a kattingatás helyett adott tömbök törlésével is megoldható a feladat.
  • A szerkesztést követően az XML feltölthető az OKIRKAPU Új adatcsomag XML-ből gombja segítségével. Eközben megtörténik az XSD fájl figyelembevételével az XML elemzése, mely ha hibát talál, egy táblázatba gyűjti azokat. A hibákat célszerű lementeni Excelbe, így szerkeszthető a számítógépen. Talán emiatt hasznosabb az Altova terméke, melyet 30 napig lehet ingyen használni
  • Néhány további megjegyzés:
    • Vannak esetek, amikor az XML letöltésekor hibaüzenet érkezik. Ennek az az indoka, hogy az ÁNYK rendszer óta változtak azon kritériumok, amiket a korábban említett XSD fájl definiál.
    • Tanácsadóknak lehet hasznos, hogy alapbejelentések (Pl. LAL), és alapbejelentéshez nem kötött éves adatszolgáltatások a saját OKIRKAPU fiókban is szerkeszthetők, ha a cég nevére igényelünk egy KÜJ és KTJ szám párost. Ebben az esetben arra kell vigyázni, hogy a letöltött XML állományban a KÜJ és KTJ szám, illetve a helyrajzi szám javítandó, mert a feltöltésnél a honlap ezt a három adatot ellenőrzi.
    • A fenti megoldással kikerülhető az a probléma, hogy hozzáférést kellene kapnunk a cég OKIRKAPU belépéséhez, aminek a megszerzése bár nem túl bonyolult, de sok esetben több lépéses engedélyeztetési folyamat előzheti meg. Az XML fájl lekérése esetén a tanácsadó a saját OKIRKAPU elérésén végrehajthatja a szükséges módosításokat, és az ellenőrzést is, majd megküldhető az XML fájl a megbízónak.
    • A beküldést követően szükség lehet a bevallás pdf verziójára. Ezt az adminisztráció, előzmények menüpontban lehet elérni.